Bükkszentkereszt

Bükkszentkereszt (57 km)

Boldogasszony köve egy szikla Bükkszentkereszten, benne egy olyan mélyedéssel amelybe bele lehet ülni. Egyesek szerint a kőnek gyógyító ereje van. A helyi legenda úgy szól, hogy Szűz Mária, Jézus halála után a világban zarándokolt és eljutott Bükkszentkeresztre is, amit akkor még Újhutának hívtak. Az erdő mellett elhaladva leült egy kőre pihenni. A kő megpuhult alatta és felvette testének formáját. Azóta a kő és a környéke, gyógyító energiával bír.

Kis-Dél kilátó Bükkszentkereszt Magyarország egyik legmagasabban fekvő lakott falva. A közeli Kis-Dél hegyen avatták fel 2014-ben a fából készült kilátót.

Bükki Füvesember Egyesületet azzal a céllal hozták létre alapító tagjai, hogy kutassák és megőrizzék a népi gyógyászat értékeit, különös tekintettel a gyógynövények ismeretére és felhasználására, valamint hogy támogassák Szabó Gyuri bácsi bükki füvesember tevékenységét.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.